Hírek
2024. nov. 18.
vezetőség
A Miskolci Nemzeti Színház rendkívüli előadása az iskolánkban
A Miskolci Nemzeti Színház három művészének előadásában nézte meg a 9.kny és a 10.b2 osztály az M. A. naplója című előadást.

A Miskolci Nemzeti Színház három művészének előadásában nézte meg a 9.kny és a 10.b2 osztály az M. A. naplója című előadást. Feczesin Kristóf, Mészöly Anna és Prohászka Fanni játéka kapcsán gondolkodtunk vágyakról és valóságról, persze szerelemről; őszinteségről és hazugságról; árulásról, de bizalomról is; illetve magányról és közösségről, mindezzel együtt felelősségről, sőt a szó erejéről.
Köszönjük a rendkívüli programot a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nagy érdeklődés kísérte a Berze nyílt napjának első napját
Több mint 200 nyolcadik évfolyamos diák és 100 szülő látogatott el a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum nyílt napjának első napjára. Az érdeklődők személyesen ismerkedhettek meg intézményünkkel, képzési kínálatunkkal, a tanórák hangulatával és a berzés diákélet mindennapjaival.
2026. okt. 12.




