SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum

OM kód: 203060_002 | 3525 Miskolc, Hősök tere 1.

Intézmény logo

Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

Erasmus+ tanári mobilitás - Erdély (KA102-078177) 2023. augusztus

Beszámoló

Az első nap programja elsődlegesen az utazásról szólt. Megérkezésünkkor találkoztunk a projekt koordinátorral, aki segített a szállásunk elfoglalásában. Tájékoztatott az étkezési feltételekről, a szállás szolgáltatásairól, majd megbeszéltük a következő napok programjait, időpontokat egyeztettünk a következő nappal kapcsolatban. 

A második napon két program valósult meg. Először a szállásunkat, a Fenyő Hotelt ismertük meg. Találkoztunk az intézmény igazgatónőjével, aki bemutatta a hotel tulajdonoskörének változását, a turisztikai szakmai területen betöltött szerepvállalásukat. Kitért a versenytársak bemutatására, jellemezte a munkaerőpiaci helyzetet, a szakemberekkel történő ellátás aktuális feltételeit, valamint kitért a szolgáltatásaik körének bővítésére, a szolgáltatásaik kihasználtságára, marketing tevékenységükre. A hotel biztosított hotelbejárást is. A délután folyamán a Hotel Korona vendégei voltunk, ahol szintén megismerhettük az általuk kínált szolgáltatások specifikumait. Azért, hogy össze tudjuk hasonlítani a turisztikai szolgáltatók helyzetét, a Fenyő Hotelben feltérképezett kérdésekre kerestük a válaszokat, miközben megismertük a Hotel Korona sajátosságait is.

A következő napon a délelőtt folyamán a Fenyő Hotelben maradtunk, ahol az iskolánk képzési rendszerében is megjelenő hotel pozíciók kerültek bemutatásra. Emellett megismerhettük a hotel által használt adminisztrációs programot, a recepción alkalmazott munkafolyamatokat. A délután egy másik karakterrel rendelkező turisztikai-vendéglátó egységet ismerhettünk meg, a Csiki Hotelt. Nagyon érdekes összehasonlítás volt az a mobilitás alatt, hogy a különböző belső enteriőr kialakításával, illetve szolgáltatási spekrtum kialakításával, milyen módon próbálnak piaci részesedést nyerni az egyes szolgáltatók. 

A szakmai napon a Fenyő Hotel éttermi szervezeti működtetését ismerhettük meg. Bővebben kaptunk információt a rendezvényszervezés folyamatairól, annak lépéseiről. Megismertük az alkalmazott konyhai technológiákat, a vendégek igényeinek felmérését, a nemzetközi konyha, illetve a helyi specialitások bemutatásának koncepcióját. Délután a Nagymama Cukrászdáját látogattuk meg, ahol bevezetést kaptunk a cukrászat üzemeltetésének feltételeibe, valamint megismerhettük a helyi sajátosságaikat, amely az üzletük működtetésének különlegességét adják.

A Johannes Kájoni Technikumot látogattuk meg. Célunk az volt, hogy a helyi szakmai oktatási folyamatokat megismerjük, összegyűjtsük mindazon jógyakorlatokat, amelyeket be tudunk majd integrálni a saját oktatási rendszerünkbe. Összehasonlítottuk a magyar és a román gyakorlati oktatás jellemzőit a turizmus-vendéglátás területén. Ezt követően a Mokka Cukrászdát kerestük fel, ahol a cukrászda operatív működtetését ismerhettük meg. A job shadowing program után meglátogattuk a Mikó Kastélyt, a Szent Kereszt templomát, megtekintettük Csíkszereda sétáló utcáját, főterét, ahol a híres épületeket is megtekintettük.

A Gösser Pubot látogattuk meg, ahol az éttermük működését tekinthettük meg, a szervezési folyamatokat, a szakmai tagozódást, az étterem belső kialakításának céljait, stílusát. A látogatást követően megnéztük a Csíki Székely Múzeumot, illetve a Művészetek Házát. A nap végén értékeltük a mobilitásunk eredményességét, a megismert jógyakorlatok integrálását a képzési rendszerünkbe.

Az utolsó napon a reggeli után hazautaztunk. Köszönjük a lehetőséget az Erasmus+ KA102 pályázatnak, hogy szakmai munkánk fejlesztéséhez hozzájárultak!

 

További képek: https://berzeviczy-miskolc.hu/galeria/656747cb152b5400597b0dd8

 

„Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k)
álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a(z) Tempus
Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság
nem vonható felelősségre miattuk.” 


Partnereink

SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum


Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum

3525 Miskolc, Hősök tere 1.

Telefon: +36 46 348 899

E-mail: titkarsag_berzeviczy@miskolci-szc.hu

OM azonosító: 203060_002

Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001290/2015


2024Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum